Kalandra fel!

3 praktikus ötlet tápszeres kanálra

 Amikor úgy alakult, hogy a nagyobbik gyermekemnél ki kellett egészíteni az anyatejes táplálást, szembesültem vele, mennyire gazdaságtalan, hogy minden egyes doboz tápszerhez külön műanyag adagolót biztosítanak. Ösztönösen elkezdtem gyűjteni ezeket, mert tetszett a formájuk és tudtam, hogy egyszer valamire még jók lesznek. Viszonylag kevés ötletet találni az interneten e műanyag csodára. Így évek alatt összegyűlt egy adott mennyiség, és nemhiába. Végül három ügyességi játékot is kitaláltam rá. Ezeket mutatom most be.

1. Csipeszes fejlesztő

A chipses dobozt bevontam színes papírral. Kisollóval lyukakat döftem bele, tovább nyírtam kicsit, majd a résekbe szúrtam a kék kanalakat. A játék lényege, hogy saláta kiszedő csipesszel különböző apróságokat helyezzünk az adagolókba. Lehet ez őszi termés, papírgalacsin, hurgarocell golyó, bármi, amit otthon fellelünk. Én színes pomponokat és fehér papírmasé golyókat választottam.

A csipeszes gyakorlatok köztudottan fejlesztik kezünk finommozgását, megerősítve az ujjakat, amely alapfeltétele a helyes ceruzafogásnak. A csipesz azért az egyik legjobb eszköz erre, mert kezünk éppen hüvelyk- és mutatóujját használjuk. Ráadásul a két ujj együttmozgását feltételezi és fejleszti azok erőközlésének szabályozását. A finommotorikus képességek edzése már egész kicsi korban ajánlatos.

Ez a játék pozitívan hat a szem-kéz koordinációra is, amely nélkülözhetetlen a későbbi írás-, és olvasástanulás elsajátításához, de a labdaelkapásnak is az alapja. Emellett a koncentrációt, illetve a figyelem összpontosítását is elősegíti a gyakorlat.

Marokkó játék

Szintén a finommotorikát, szem-kéz koordinációt, illetve koncentrációs képességet is segíti de türelemre is nevel az egyszerű kanalas marokkó. Két játékossal az alábbi szabályok szerint játszhatjuk: a kanalakat kiszórjuk a földre vagy az asztalra. Egymás után sorra húznak a játékosok 1-1 darabot, úgy, hogy a többi ne mozduljon meg. Ha véletlenül megmozdul bármelyik, vissza kell tenni, amit megfogtunk. Az a játékos nyer, aki többet gyűjt össze. Ha pontokat szeretnénk gyűjteni, gumival, szalaggal,vagy dekortapasszal is megjelölhetjük az egyes elemeket.

Pókok tánca

A fentiekhez hasonló területekre összpontosít, de a mérlegjátékhoz is közel áll. A videómellékletben látható módon helyezzük egymásra a tápszeres adagolókat! Egyszer az egyik játékos, majd a másik és így tovább. A lényeg, hogy ne dőljön el a torony. Ha eldől, vége a játéknak. Mindig az adott kanalat szabad megfogni. Kezdetben visszabillenthetjük a pókot a helyre, később nehezítésképpen ez elhagyható, de az alsó lábakat nem szabad mozgatni. Cél az egyensúly megtartása, annak a törvénynek a gyakorlása, hogy ha adott irányban dől el a pókocska, ellentétes oldalra helyezzük az adott kanál szárát.

A játékok kisebbeknek és nagyobbnak is izgalmas lehet. Ha túl egyszerűnek bizonyul, kedvünkre bonyolíthatjuk, variáljuk a szabályokat.

Kalandra fel!

Csipesz csodák

Játékötletek csipeszre és pálcikára

Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehet fillérekből legóhoz hasonló építőjátékot készíteni. A A csipesz-pálcika kombináció megközelíti elképzelésemet, hiszen az elemek stabilan kapcsolódnak egymáshoz és az elemek variációja is végtelen. A képen látható torony alapját szolgáló technika külföldi oldalról származik (frugalfun4boys.com). Ezt gondoltam tovább különböző játékötletekkel.

Szükséges eszközök:

  • Ruhacsipesz: Egyforma méretűek legyenek! Fából szebben mutat, de a műanyag is megfelel a célnak.
  • Jégkrém pálcika vagy spatula: Ha nyáron nem gyűjtöttünk pálcikát kreatív célra, spatulát minden patikában lehet kapni pár száz forintért.
  • Az eszközöket dekorálhatjuk temperával, spatulára színes/mintás papírt is ragaszthatunk.

Ajánlott korosztály: Főként alsó tagozatosoknak szól az alábbi hat játék, de közös alkotásként, vagy a szabályokat leegyszerűsítve a kisebbekkel is megvalósíthatjuk.

JÁTÉKÖTLETEK:

1. Építs tornyot csipesz és pálcika felhasználásával! Osztályszinten, csoportmunkában kiváló közösségépítő gyakorlat, ha nem áruljuk el a trükköt és közös együttműködéssel oldják meg a problémát.

2. A fenti képen látható technikát alkalmazva ki építi a legnagyobb tornyot? A játékosok létszáma függ az eszközöktől. Legideálisabb 3-4 fő vagy 3-4 csapat versenye.

3. A tanulók körben ülnek (amennyien elférnek az asztalnál és amennyi eszköz a rendelkezésre áll). Mindenki kap 3 csipeszt és 3 pálcikát. A gyerekek az óramutató járásával megegyező irányban haladva helyeznek a toronyra egy eszközt. A torony nem dőlhet le. Ha ledől, kiesik a játékos és a tornyot újra elkezdik építeni a többiek.

4.Memória és téri tájékozódás fejlesztése: Megadott építményt alaposan szemrevételeznek a tanulók. Letakarjuk, vagy lefotózzuk és lebontjuk. Feladat: építsd újra! 

5. Activity: Kis kártyákra élőlények, tárgyak nevét írjuk fel: pl.: süni, repülő, helikopter, ló stb. Csipesz és pálcika felhasználásával alkosd meg, ami a kártyán szerepel!

6. Legfeljebb 3 csipesz és 3 pálcika felhasználásával fél perc alatt hány alakot tudsz megformázni?

 A szabályokat természetesen variálhatjuk, egyszerűsíthetjük. De akár szabad játékként is bevethető a csipesz-pálcika építő.

A csipesz fejlesztő hatásáról itt írok.

Jó mókázást Mindenkinek!