Az emberrajz sok mindent elárul a gyerekek fejlődési menetéről. Nemcsak kézügyességükről, grafomotoros fejlettségükről, hanem testtudatukról is.
A testtudat fogalma arra utal, hogy az ember ismeri saját testét. Az önmegismerés az első lépés életünk során, mielőtt a világot rendszerbe foglaljuk. A testtudat fejlesztése az olvasás, és írás tanulásának is alapvető feltétele.
Éppen ezért, ha nem fejlődik a gyerekek emberrajza, akkor nem rajzolni kell őket megtanítani (“ez a téglalap lesz a nyakad”), hanem többek között a testtudatot kell fejleszteni. Ennek számos játékát ismerjük már a mindennapokból: mondókák, (testrészre) mutogatós énekek, népi ölbéli játékok, utánzás, gyurmaember formázása stb.
Ezt a célt szolgálja az is, amikor a gyerekeket csomagoló papíron körbe rajzoljuk. Ezzel a modellezéssel megtapasztalják ugyanis testrészeiket, azok elhelyezkedését, viszony-, arányrendszerét és térbeli kiterjedését egyaránt.

Feladat:
- Rajzoljuk körbe minél precízebben a csomagoló papíron hanyatt fekvő gyermeket! Jelöljük a könyököt és térdet is!
- Korrigáljuk a hibákat! (Pl. elmozdul közben, vagy a ruhája akadályozta a vonalvezetést.)
- Beszéljük meg a hiányzó részleteket és pótoljuk!:
- Az arc arányainál használhatunk tükröt, de a felnőttet is szemrevételezheti. Először a gyerek rajzolja meg halványan az arcot, annak apró részleteit (szempilla, szemöldök, homlok stb.), szükség esetén korrigáljuk majd megerősítjük a vonalakat! (Látható, hogy a szájnál nem javítottam ki, de az orrnál igen. Tőle függ, mennyi az az új információ, amit hatékonyan és még örömmel elsajátít.)
- Számoljuk meg az ujjakat, ábrázoljuk a körmöt!
- Nevezzük meg a nagyobb testrészeket (váll, térd, könyök, nyak stb.), és vizsgáljuk meg azok elhelyezkedését!
- Vizsgáljuk meg a testrészek viszonyrendszerét, arányait (persze az adott korosztálynak és fejlettségi szintnek megfelelően). Például az orr nem a két szem között található, hanem picit lejjebb stb.
- Figyeljük meg a külső tulajdonságokat (vörös haj, kék szem) és a ruházatot, majd együtt fessük ki a képet! (Vízfestékkel dolgoztunk.)
A lényeg, hogy a megbeszéltekből a gyermek annyit raktározzon el a továbbiakban, amennyit be tud fogadni! Saját önálló emberrajzait (ami nem modellezés) már ne befolyásoljuk! Minél több hasonló játékot játszunk közösen (a fent említettek közül is), annál inkább beépül a tudatba a tapasztalati megismerés, és alkalmazza majd rajzaiban a testéről szerzett megfelelő tudást.

Mi történik, amikor direkt és irányítottan tanítjuk az emberrajzot?
Nem alakul ki önálló alkotás. A figurák sablonossá, kifejezéstelenné, egyöntetűvé válnak. Találkoztam már olyan családrajzzal, ahol mindenki pont ugyanúgy nézett ki nemtől, kortól függetlenül. Nekünk szülőknek, pedagógusoknak az a célunk, hogy a gyerekek a rajzok által fejezzék ki a világról alkotott érzéseiket, benyomásaikat. És ehhez a tapasztalati megismerés szükséges, nem a sablonok.
Ez a játék nemcsak komplex fejlesztő hatású, de közös élmény is, akár fejlesztőként, akár szülőként végezzük.
Fejlesztési területek:
- Testtudat.
- Emberrajz.
- Grafomotorika.
- Tájékozódás térben és síkban. Utánzás, mintamásolás (ruházat.)
- Vizuális érzékelés, észlelés.
- Együtt működés a közös alkotás során.
- Taktilis érzékelés.
- Figyelem, koncentárció.
- Gátló-késleltető funkciók erősítése (ne mozdulj el, amikor körbe rajzollak!).
További cikkekért, ötletekért kövess a FB-on és az Instagramon!