A narancshéj a karácsonyi készülődés, a téli-ünnepi hangulat egyik fontos meghatározója. Már illata is elbűvölő. Felmelegíti a lelket a fagyos, rideg estéken. Gyerekkorom élménye, hogy a fűtőtestre téve kellemes aromával tölti be a lakást.
Narancshéjjal dekorálhatunk, kézműveskedhetünk is. Jó tulajdonsága, hogy nyersen puha, jól dolgozható, de radiátoron pár nap alatt kőkeményre szárad. (Lásd a madáretetős bejegyzésem, amikor tollas barátainknak tesz szolgálatot mint itató).
Hoztam néhány karácsonyi ötletet.

1. Narancshéj és a sütiszaggató: A gyümölcsöt hámozzuk meg, terítsük ki! Helyezzük rá a süteményszaggatót, és fejtsünk ki némi erőt. Ezután a héjat megemelve ujjainkkal szépen nyomkodjuk meg azt a formázó íve mentén. Lassan elválik a fém kiszúró a héjától. Szaggatással készíthetünk adventi vagy karácsonyfadíszt, de játékot is a gyerekeknek.

2. Tudjuk, hogy a narancs héja mellett a gyümölcs maga is dekoratív. Narancskarikát kiszárítani egyszerű. Tegyük sütőbe alacsony hőfokon, vagy a radiátorra!

3. Szegfűszeggel szurkálás: Mutatós egy szép tálban a karácsonyi várakozás idején. Nálunk az adventi koszorú mellett állnak a gyerekek által díszített narancsok. Ha előre kiszurkáljuk villával a lyukakat, már a 2-3 éveseknek is remek időtöltés ez a közismert technika, ami ráadásul fejleszti a finommotorikát. Ezeket a gyümölcsöket célszerű pár nap múlva elfogyasztani, nem állnak el négy hétig sajnos.

4. Tartósabb megoldás, ha kivájjuk a gyümölcs húsát. A narancsba alul-felül fúrjunk egy-egy nagyobb lyukat! Én ezt egy sajtreszelő éles fémnyelével oldottam meg. De használhatunk kést, pici szaggatót, bármilyen éles tárgyat. Ezután ujjamat belefúrtam és megpróbáltam a héját a gyümölcshústól elválasztani. Ahol nem sikerült, ott mokkás kanállal kanalaztam ki és irányítottam az alsó lyuk felé a maradék rostot és levet. Végül a szokásos módon díszítettem szegfűszeggel. Készíthetünk így karácsonyi gömböket, de gyertyatartót is.


További szép készülődést kívánok! Kövessétek karácsonyi sorozatomat!